Internetes fizetés. Merjem, ne merjem? A szomszéd már mindent így vesz. #003

Ez már az a korszak mikor a telefont a kezünkbe vesszük, megtaláljuk a kiszemelt terméket, pár kattintás, és ki is van fizetve a termék, és jó esetben pár napon belül hozza a futár. De vajon biztonságos ez? Nem nyúlhatják le a pénzem?

Ismerősek ezek a nemzetközi nevek?  eBay, AliExpress, Amazon

Hallottál már arról, hogy a számláidat online fizesd ki, és ne kelljen a postán sorba állni?

Internetes fizetés, PayPal, AliPay, Simple, Revolut, VPOS. Aki ezekkel a fogalmakkal találkozott, az valószínűleg már fizetett az interneten keresztül. Veszélyes? Nézzük.

Maga az internetes fizetés biztonságos, jól kitalált folyamat. Kell hozzá egy bankkártya, illetve csak a rajta lévő kódok, számsorozatok. Három fontos adatot tartalmaz: KÁRTYASZÁM, LEJÁRTI IDŐ, ÉRVÉNYESÍTÉSI KÓD (hátlapon). Ebből is látszik, hogy mivel a kártya fizikai jelenléte nem szükséges, nem veszélytelen, hiszen mi van ha nem a saját kártyám számát adom meg, vagy esetleg más adja meg az enyémet? Na, de ne siessünk ennyire előre.

Pár alapfogalom:

POS terminál – A  boltban fizetéskor ezt a kütyüt használod fizetésre, általában minden pénztárban van ilyen terminál. Kisebb boltoknak külön mobilnet kapcsolatos, nagyobb boltokban, áruházakban pedig rendszerbe integrált. Ez felel a bolt, a vevő, és bank közötti kommunikációra.

VPOS - Virtual POS , a POS terminál internetes megfelelője, olyan mint ha lehúznád a bankkártyát, csak itt a bankkártya adatokat nem az olvasó olvassa ki, hanem Te írod be a BANK INTERNETES FIZETÉSI FELÜLETÉN !!! Itt fontos, hogy ne add meg mindenféle gyanús oldalon a kártyaszámodat! Webshopok, szolgáltatók használják, mostanában nagyon feltörekvőben van.

Virtuális bankkártya - Bankod adja, teljesen megegyezik a sima bankkártyával, van számlaszáma, stb. De nincs fizikai kártya a kezedben, ezt csak a neten tudod használni. Sajnos kevés számlacsomaghoz kérhető ilyen opció, pedig nagyon jó.  A virtuális bankkártyák főként azért jók, mert mindig annyi pénzt teszel rá amennyit el akarsz költeni, és ha valahogy megszerzik a kártyaszámodat, akkor sem tudják a fő számládról levenni a pénzt. Emiatt szerintem ez egy nagyon nagy biztonság növelő tényező.

PayPal - Fizetési szolgáltató. Regisztrálod náluk egy bankkártyádat, ezek után simán a megadott email címeddel, jelszavaddal tudsz vásárolni, pénzt küldeni, stb. Nagyon egyszerű és biztonságos rendszer, legtöbb oldal és webshop ezt a fizetési módszert elfogadja. Nagy előnye, hogy elterjedt, sokan használják, erősen felügyelt. Élhetsz a pénz visszafizetési garanciával, és ez jól is működik náluk.

Revolut - Egy bank amitől díjmentesen igényelhetsz virtuális és sima bankkártyát is. Nincsenek díjak, tudsz vele vásárolni neten is, boltban is, és az alkalmazással sokféle dolgot meg lehet csinálni. Ajánlott igényelni, ha nincs virtuális bankkártyánk a bankunknál.

 

Mindenkinek nagy félelme, hogy  az internetes fizetés nem biztonságos, ami valahol érthető, mert ha a kártya számod rossz kezekbe kerül, jó eséllyel más is tud vásárolni vele. A megoldás : NE DERÜLJÖN KI.
Erre egy jó elkerülő az előbb említett virtuális bankkártya, vagy pl: egy revolut kártya.

De az adatok legtöbbször vagy az ember hibája miatt kerülnek ki (99,9%), vagy adatlopás miatt(0,1%).

Emberi hibák:

- Bárhol megadta a kártyaszámát (nevenincs kínai oldalakon)

- Kamu bankos vagy szolgáltatási oldalakon (Phishing oldalak, pl: banki egyeztetés, telefonszolgáltató számlabefizetés) adja meg a kártya számát.

- Esetleg e-mailben kért adatokra válaszolás.

- Telefon a bank „adategyeztető” kollégájának adatok kiadása.

 

Adatlopás:

- Nagy szolgáltatók feltörése. (Ez azért ritka / nagyon nehéz, Nagyon alacsony kockázat)

- Közbeékelődős lopás Man-In-Middle (érteni kell hozzá, feltűnő) akár kamu Wifin. (Alacsony kockázat)

- Vírusok, kémprogramok jelenléte. (pl: Keylogger , Magas kockázat)

 

Ami biztosan megfogadandó tanács:

  • Ha teheted külföldi vásárlásoknál nagy vállalatoktól vásárolj: eBay, Aliexpress, Amazon, GearBest, stb. ezek visszatérítik a pénzedet, ha eltűnne az árú, vagy lelépne az eladó a pénzeddel.
  • Ha teheted PayPal-lal fizess, mert ott is biztosítva vagy a csalások ellen.
  • Az itthoni shopokban pedig figyelni kell arra, hogy fizetéskor megbízható szolgáltató oldalán keresztül fizessünk. Általában az oldal átirányít mondjuk az OTP vagy BARION oldalára, ott kell megadni az adatokat, majd visszairányít az oldalra ahol vásároltunk. Így biztonságos, mert az oldal nem tudhatja meg a kártyaszámunkat, csak a sikeres fizetésről kap nyugtát.